Üdvözöllek! Szeretnék Neked beszélni a meditációról. Természetesen arról, ahogyan én megtapasztaltam. Mindazt a változást, amely az évek alatt történt a meditációs munkámmal. A meditáció: szertartás keretében egy bizonyos témáról beszélgetés Istennel! Valamikor régen úgy kezdtem, hogy először is foglalkoztatott valamilyen téma, amire választ kívántam találni. Ezért kitűztem egy időpontot, mely mikor elérkezett csendet teremtettem magam körül, gyertyát gyújtottam, letelepedtem és elkezdtem befelé figyelni, vagy másképp fogalmazva a csendet hallgatni. Miután kértem eljött egy pillanat amikor megszólaltam és hangosan elmondtam kérdésemet, kívánságomat. Beszéltem, beszéltem, olyan érzelmi állapotba hoztam magam, hogy sírva fakadtam. De ez a sírás a megkönnyebbülés, feloldódás könnyei voltak. Eleinte nehezen ment és „semmi” visszajelzést nem kaptam, bár tudtam, hogy az angyalok körülöttem és velem vannak. Aztán történt valami, amire pontosan már nem emlékszem, de valószínű, hogy kértem: érintsenek meg, érezzem szeretetüket. Ettől a pillanattól kezdve már amikor leültem a szertartáshoz hatalmas szeretetzuhanyban volt részem. Azzal a tudattal folytattam a szertartást, hogy összekapcsolódtam Istennel, mert ez az energia mindig a koronacsakrán keresztül érkezett. Meg voltam róla győződve még akkor, hogy Isten rajtam kívül van, és így adta tudásomra, hogy kezdődhet a munka. Végig, amíg Isten előtt ültem éreztem a jelenlétüket, szeretetüket, sőt ami akkor és most is az ölelésüket. Ez annyit jelent ma is, hogy megérintenek, energiabizsergést érzek azon a területen, a testemen. Bizonyos békét és nyugalmat hozott ez a meditációs gyakorlat az életembe, de változást nem sokat. Ma már tudom, hogy miért. Amikor kértem vagy választ akartam, mindig úgy zártam le a meditációt, hogy tudtam majd valamikor megkapom amikor megérdemlem, vagy eljön az ideje. Aztán egyre türelmetlenebb lettem. Kérdeztem mit csinálok rosszul, mit rontottam el, miért nem kapom meg azt amit kérek. Aztán történ az életemben egy olyan katarzis, ami teljesen felborította lelki nyugalmamat és hitrendszeremet. Ennek a történésnek hatására átértékeltem mindent. Nagyon el voltam keseredve és csak a tudást kezdtem el kérni. Ennek a tudáskérésnek a hatására kaptam meg Kryon összes könyvét. Tudtam, hogy kérésem beteljesedett. Belevetettem magam. Istent belehelyeztem a szívembe, vagyis kívülről befelé haladtam, hozzáfogtam önmagam szeretetéhez. Nagyon intenzíven csak magammal kezdtem el foglalkozni. Nem érdekelt a külvilág, nem érdekelt, mit csinálnak egymással az emberek. Ahogy olvastam Kryon könyveit éreztem szeretetét, ölelését, és egy bizonyos idő után, amikor elhittem, hogy tényleg ő az beszélgetni kezdtem vele. Vezetőmmé vált. Igen erősen elkezdett bíztatni, hogy vegyem fel a kapcsolatot a bennem Élő Istennel a sejtjeimen keresztül. Mert elmagyarázta, hogy Hozzá az út a testtudatosságon keresztül vezet. A meditációt is átalakította, megértette velem, hogy mi volt a hiba: a kéréssel nem volt gond, csak a hittel. Ugyanis ha kérek tudni kell, hogy azonnal meg is kapom, de azt azonnal élni kell! Ez pedig azt jelenti, hogy az érzését kell felhozni magamban és úgy is kell viselkedni mintha már meglenne. El kell képzelni minden gondolatnak annak kell lenni, vele kell foglalkozni éjjel-nappal. Azzal aludni azzal ébredni. Mindezt ennek az életnek (amit kértem) beteljesedett sikerének érzésében. Nagy nehezen megértettem és rájöttem, hogy ez az! Ennek a sikernek a tudása a „tudás”! Aztán jött a következő tanítás, hogy az érzés mennyire fontos. Addig addig forgattam magam benne, mert nem akart beindulni, hogy megértettem ,hogy mindazt amit kérek az érzés fogja beteljesíteni. Ugyanis olyan helyzetekbe kerültem, hogy félelemben teltek napjaim. Féltem a mindennapi gondoktól, a pénztelenségtől. Ez a félelem lezárt mindent, hiába képzeltem el a káprázatos jövőt csak a gondok szaporodtak. A szép jövő csak jövő maradt. Kryon megértette velem, hogy a kérésemet a jelenbe vagy a múltba éljem és vegyem elő végre az önbecsülésem. Az önbecsülésem pedig Őnála van, a bennem Élő Istennél. Ezért egy kis szertartást eszközöltem, megszólítottam és kértem, hogy lépjen elő és figyeltem. Először mellkas nyomást éreztem majd feldobogott a szívem, és olyan békesség öntött el mint még sohasem. Ezután mindig Vele kezdtem a reggeli szertartást, de a gondjaim még mindig nem oldódtak meg. Egy kétségbeesett pillanatban, amikor hiába kértem meg, vigasztaljon, adjon útmutatást, csak csöndet kaptam! Hirtelen elhatározásban elkezdtem magamhoz beszélni az Ő nevében és megszólalt…! Fantasztikus volt! Először oda kellet figyelni, ha beszélni akartam „Vele”, de automatikussá vált és ma már csak egy pillanatig befelé figyelés és máris árad a szeretete és a tanácsadás. Ő tanított meg, hogy milyen fontosak az érzések, az érzések megkülönböztetése. Felhívta figyelmem, hogy hiába hajtogatok, skandálok bármit is, ha félelem szorítja a szívem. Megértettem, hogy a tudás mindenkor az érzéseken múlik, mert a jövő mindig úgy jön el, ahogyan érzek. Nagyon figyeltem, az első a legerősebb a félelem, a pénztelenségtől való félelem. Amikor sarokba szorított ez az érzés szembe szálltam vele és megkérdeztem: mit akarsz? Mit kell tudnom tőled? A válsz: egy „mosoly” kíséretében változtass meg! Hatalmas elhatározással minden félelmemet átadtam a bennem Élőnek Mondván Neki: Eddig is volt ételem és italom, van tető a fejem felett, mert gondoskodtál rólam, a dolgok mindig megoldódtak a z utolsó pillanatban, akkor most mit nyavalygok és ezzel lezártam! Nem foglalkoztam vele tovább, és ha jött a félelem érzése, gyorsan érzést cseréltem. Koncentrálni kezdtem az örömre, a fiatalság életörömére, magabiztosságára, a vitalitásra. Ünnepelni kezdtem, először csak kijelentettem, aztán csináltam is. Mit ünnepeltem? Problémákat, kihívásokat. Bort bontottam, pezsgőt koccintottam az Istennel, a Bennem Élővel a családdal, vagyis az angyalaimmal, és mind a két pohárral én ittam meg. Az egyik pohárral az én nevemben a másikat az Övékében. Megnyugodtam. Ma már a reggeli meditációban csak kérek megszólítva Őt, a bennem Élőt és a Családomat, az angyalaimat. Elmondom nekik, mit szeretnék megélni, aznap történjen bármi. Természetesen ezek érzések, hisz a tudást már tudom, amik hozzájuk kapcsolódnak. Mindig kihangsúlyozom, hogy emlékszem az örömre, az ifjúság életerejére, vitalitásra, kreativitásra, önbizalomra, önbecsülésre, és a család (angyalaim) szeretetére, a gondoskodásukra. Mert emlékszem ezért ünnepeltem ezeket az érzéseket. Egész nap. Majd a segítségüket kérem, és megkérdezem: mi azt, amit tudnom kell? Aztán felállok és élem azt a napot, odafigyelve, emlékezve és ünnepelve. A bennem Élő Isten kérte, hogy ne zárjam le a meditációt, hanem éber tudatos állapotban éljem napomat. Mindig Vele kommunikáljak, vagyis az eddigi öntudatlan gondolat folyamatot alakítsam át Vele való párbeszéddé. Csak eleinte kellett odafigyelni nagyon, Ma már automatikus. Az ő kérése volt az emlékezés is. Mivel az idő az interdimenziós létezésben körkörös, vagyis egyszerre történik a múlt, jelen, jövő, ezért, ha én „emlékezem” elmém azonnal ráhangolódik és megvalósítja, ezzel lehet megváltoztatni az érzéseket. Ha még kijelentem, hogy még ünneplem is, beindul a változás és szinte azonnal érezhető lesz. Hiszen ha emlékszem a család (angyalaim) gondoskodására, és félelmeim ellenére ünneplem azt, ez az érzés örömmé változik, mert azért teremtettem magamnak, megtanuljam hogyan kell a félelmet örömmé változtatni. De ezt nagyon részletesen és érthetően Kryon is elmondja könyveiben.
Ezért ha változtatni akarsz ajánlom őt figyelmedbe.